Múlt vasárnap haldoklónak neveztem Madame Delorme-ot, pedig lehetett vele beszélni, sőt: beszélgetni. Legközelebb négy nap múlva, csütörtökön mentem be hozzá, de ami fogadott, arra alig voltam felkészülve: egy élő halott. Nem tudott beszélni, csak nyögni, nyöszörögni. Összesen két szót mondott ki egy óra alatt, nagy erőfeszítések árán: demain (holnap), amikor mondtam neki, hogy nemsokára megérkezik a fia, és Vous croyez? (Gondolja?), arra reagálva, hogy azt mondtam neki: a covid a denevérektől származik. Próbált úgy-ahogy kommunikálni a kezével, az arcával, a szemével, de hang nem jött ki a torkán és láthatólag nagyon fáradt volt. Végig be volt kapcsolva egy természetfilm, azt néztük együtt, mást nem tudtuk csinálni.
Még előző alkalommal,vasárnap elkapta a csuklómat, megnézte az órámat, meg is simogatta (!) és kijelentette, hogy gyönyörű. Fura volt, mert egy sima iWatch-om van, egyáltalán nem lehet szépnek nevezni, de betudtam a morfiumnak. Utólag, hétfőn, lassan esett le, és Rózsa kommentje is megerősített benne, hogy nem az órámat akarta megdicsérni; a kezemet akarta megfogni!
Csütörtökön tehát együtt néztük a tévét, és közben fogtam a kezét. Soha nem gondoltam volna, hogy egy ember ennyire le tudjon fogyni. A keze olyan volt, mint egy-egy törékeny faág. Azon gondolkodtam, mi tartja még életben. Aztán egyszer csak kikapcsolta a tévét. Megkérdeztem, hogy menjek-e, szeretne-e aludni. Bólintott, hogy igen. Még visszanéztem az ajtóból, és láttam, hogy a kezével búcsút int.
Szerintem nem tudta, hogy milyen nap volt aznap (csütörtök), mert a fia nem pénteken, hanem szombaton tervezett jönni. Csak reménykedni tudtunk, hogy nem lesz késő, illetve, hogy mégsem a (Bonikorú) gyerekeivel jön, mert a látvány nem volt gyerekeknek való. Pénteken és szombaton Z. és Inès ment be hozzá, akkor már csak aludt, nem is ismerte meg őket.
Szombat késő délután, amikor hazajöttem, egy brit rendszámú autó állt az utcánkban. Ezek szerint kocsival jött a fia, gondoltam, biztos azért, hogy haza tudjon vinni magával cuccokat. Így megy ez, amikor egy szülő meghal, a barátnőm is mesélte. Örültem, hogy megjött, és reméltem, hogy még látni fogja az anyját.
De képzeljétek, mint kiderült, az autó nem az övé! Annak az autónak semmi köze hozzá, az valaki másé. Ez az egész egy hihetetlen egybeesés – itt alig látunk jobbkormányos autókat! Egy totális véletlen, amiből viszont (hibásan), de tényleg a helyes következtetést vontuk le: Madame Delorme fia tényleg aznap érkezett. De repülőgéppel. Miután megérkezett a városba, szintén szombat késő délután, rögtön elment az anyjához. Még látta, és úgy mesélte, hogy az anyja felismerte.
Ma reggel küldött egy üzenetet, hogy a mamája (először használta ezt a franciául eléggé ellentmondásos szót) ma hajnalban meghalt.
